Alapítványunk közhasznú tevékenységei közé tartozik 2003 óta a nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés kulturális tevékenység, örökség óvása. Fontosak számunkra a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal való kapcsolattartás, továbbá a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának, tehetséggondozásának elősegítése.

Jelentkezzen művészetterapeuta képzésünkre!

Bővítse kompetenciáit és ismerje meg a művészetterápia színes és hasznos eszköztárát!

Alapítványunk megalakulása óta foglalkozunk tehetséggondozással, a hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekek felkarolásával és segítésével. Szabolcs megyében évek óta sikerrel működünk, korábban, elsősorban képzőművészeti és iparművészeti, valamint hagyományőrző területeken tevékenykedtünk.
Munkánk elismeréseként 2018-ban már Európai tehetségpont lettünk!

Székhelyünk és telephelyeink mindegyike DJP pont is egyben, ahol az érdeklődők használhatják a digitális eszközöket (laptop, okostelefon, tablet, nyomtató), ügyeket intézhetnek, elvégezhetik a vakcina regisztrációt, vagy saját ügyfélkapu hozzáférést hozhatnak létre, mindezt mentoraink segítségével.
Az alábbi képre kattintva megnézheti a DJP pontjainakt és elérhetőségeinket:

Szálláshely szolgáltatást nyújtó telephelyeink, táboraink

Az Art Misszió Alapítvány sok-sok gyermek arcára csalt már mosolyt működése alatt. Tapasztalataink szerint a gyerekek nagyon jól érzik magukat az Alapítvány által szervezett kirándulásokon.

Rácsodálkoznak a hagyományokra, leköti a figyelmüket, amit nekünk nagy boldogság látni ebben az eldigitalizálódott világban.

Legyen Ön is támogatónk! Ismerje meg, hogyan tudja segíteni tevékenységünket!

EFOP-1.3.7-17-2017-00016
Szemléletformáló és hátránykompenzációs programok megvalósítása a helyi közösségek bevonásával